Eddig mintegy 300 ezer hektárnyi kukorica és 200 ezer hektárnyi napraforgó ment tönkre a súlyos aszály miatt annyira, hogy ezeken a területeken semmiféle termés nem takarítható be. A régóta nem látott aszály ráadásul egy olyan évben viszi el a termés jelentős részét, amikor rendkívül magas árak vannak, vagyis a gazdák – normál körülmények között – kifejezetten jól kereshettek volna idén. Csak az említett két növénynél elképesztő összeg, mintegy 400 milliárd forint a kiesés, ráadásul a kalászos gabonák aratása sem hozott fényes eredményeket. Rontja a helyzetet az is, hogy nem csak a mennyiség, a minőség sem jó a döbbenetes csapadékhiány miatt.
Egy év alatt csaknem a háromszorosára drágultak a különféle műtrágyák, miután meredeken, szinte óráról órára emelkedik a legfontosabb alapanyaguk, a földgáz ára. A dráguló nyersanyag miatt kedvezőtlen helyzetbe került műtrágya-gyártók sorra csökkentik, vagy állítják le termelésüket, így máris ellátási nehézségek alakultak ki a piacon. A műtrágya-felhasználás főszezonjában csúsznak a szállítások, a továbbra is meredeken emelkedő árak miatt pedig egyes gazdák már lemondanak beszerzési terveik egy részéről. Idehaza már az eddig is csökkentett termeléssel működő Nitrogénművek is fontolgatja a termelés leállítását – mondta el a Portfolio-nak Bige László tulajdonos. Az egyelőre kaotikus piaci helyzet következményei beláthatatlanok, de a termésmennyiségek csökkenése és a takarmányárak, valamint malomipari alapanyagok drágulása már borítékolható.
Kínai stratégiai megfontolások, a kanadai hőhullám, a betakarítás elhúzódása, valamint a kőolaj árának emelkedése áll a hátterében annak, hogy soha nem látott csúcsokra emelkedett a repce ára. A tonnánként 200 ezer forintot ostromló termény drágulása csak keveset segít a hazai termelőknek, ám kifejezetten rossz hír az élelmiszeriparnak, amely széles körben használja a repceolajat. A jelenség ezért várhatóan a fogyasztói árakban is megjelenik, hiszen a repceolaj számtalan termékben ott van, a majonéztől a kényelmi ételekig. A globális hatásokat tehát hamarosan vásárláskor is érezni fogjuk.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
"Ez nem hangzik soknak, de valójában mégiscsak sok."
A cég nem hajlandó kivezetni két szolgáltatását.
Minden áron meg akarják akadályozni az információk kiszivárgását.
Hiába igényelnek támogatást, semmit nem kapnak.
Folytatódhat a külföldi terjeszkedés.
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
A jelenlegi adatok szerint sereghajtók vagyunk az EU-ban.